
Történetek, Emberi történetek
Minden héten egy fotó kihívás 32. hét
A múlt héten én egy textúrás fotót csináltam. Ez fent látható. Először nem árulom el, hogy mit ábrázól. Próbáld kitalálni, és majd édesanyám képe után elárulom. Bár lehet hogy könnyű. Addig is leírom, hogy mit ábrázol édesányám fényképe. Sokat kell Szegedre járniuk az ottani lakás felújítása miatt, amibe tesóm lekik. Ott a panel ablakából készítette ezt a fotót a 3. emeletről, ahogy a platánfán költ a galamb. Igen most augusztusnban, a másodköltés. Nekem elég későinek tűnik. Ez látható lent.
Most jöjjön, hogy mit ábrázol az én fotó,. HAbzó sört, amikor már sokat oszlott róla a hab, és eléggé kilátszik a sör sárgája.
Nagyvilág

Itt találsz különleges meséket gyerekeknek és felnőtteknek.
Nagyvilág, Érdekességek
Még az első karantén idején írtam egy cikket egy másik platformra a mésékről. Akkor ez arról szólt, hogy a ka ...

Kik azok a pirahák
Nagyvilág, Érdekességek
Egy törzs, ami teljesen más, mint amilyen a bárhol, bármikor megismert nép.
Utazás

Így nyaraltam pénz nélkül 3.
Utazás, Élmények, beszámolók
Ez egy olyan poszt lesz, amit nem lehet egy az egyben ugyanígy saját nyaralásnak tervezni. A nyári békamentő kerí ...

Így nyaraltam pénz nélkül 2. rész
Utazás, Élmények, beszámolók
Ez a második posztom, mely az önkéntes munkán keresztüli nyaralásról szól. Egyszer már írtam a Dévaványai pa ...

Így nyaraltam pénz nélkül
Utazás, Élmények, beszámolók
Volt egy időszak, amikor önkéntes munkát választottam nyaralási módnak, ahol nem kelett a szállásért fizetnem, ...

Közeli kirándulástippek 8.
Utazás, Élmények, beszámolók
Kedvenc kirándulóhelyünk a Zemplén 3. rész

Közeli kirándulástippek 7.
Utazás, Élmények, beszámolók
Kedvenc kirándulóhelyünk a Zemplén 2. rész

Közeli kirándulástippek 6.
Utazás, Élmények, beszámolók
Kedvenc kirándulóhelyünk a Zemplén 1. rész

A Stramtura-völgyben túráztunk
Utazás, Élmények, beszámolók
A hétvégén a Stramtura-völgyben túráztunk, mely egy romániai patakvölgy, később egy kisebb bályos falun megy ...

Közeli kirándulástippek 5.
Utazás, Élmények, beszámolók
Érdemes Jászberény környékére is ellátogatni.

Közeli kirándulástippek 4.
Utazás, Élmények, beszámolók
2020 pünkösdjén a Vértesben kirándultunk, ez volt az első kimozdulásunk a saját telpülésünkről a vírus óta ...
Történetek

Minden héten egy fotó kihívás 32. hét
Történetek, Emberi történetek
A múlt héten én egy textúrás fotót csináltam. Ez fent látható. Először nem árulom el, hogy mit ábrázól. P ...

Minden héten egy fotó kihívás 31. hét
Történetek, Emberi történetek
Mostmár kezdem magam utolérni a heti fotók feltöltésével. Bepótlendó a kirándulást, ahova a Covidom miatt nem ...

Minden héten egy fotó kihívás 30. hét.
Történetek, Emberi történetek
A 30. héten készült fotó kicsit rendkívüli. Akkor voltam a kórházban. De szerencsére most lehetett látogatni, ...

Minden héten egy fotó kihívás 29. hét
Történetek, Emberi történetek
Most igazán soká jelentkezek a cikkemel, mert először kórházban voltam, majd covid elkülönítés alatt, még itt ...

Minden héten egy fotó kihívás 28. hét.
Történetek, Emberi történetek
A hétvégén voltunk Iron Maffia koncerten, ami a közeli városban volt, annyira nem nyerete el a tetszésünket. Jobb ...

Minden héten egy fotó kihívás 27. hét.
Történetek, Emberi történetek
Az én kihívásfotóm fent látható. Itthon készült a kertünkben, ami egy kicsit távolabb van a házunktól. Az eg ...

Minden héten egy fotó kihívás 26. hét
Történetek, Emberi történetek
A múlt héten csavarogni nem csavarogtunk. Se én. se a szüleim, így itthoni környezetben készültek a fotóink. Az ...

Minden héten egy fotó kihívás 25. hét
Történetek, Emberi történetek
A műlt héten én nem voltam a városon kívül. A kertünkben viszont munkálkodtam, és ott fotóztam ezt a félig el ...

Minden héten egy fotó kihívás 24. hét.
Történetek, Emberi történetek
A múlt héten Szegeden voltunk. Ő most ott lekik, de még fiatal. A lakás a szüleimé, és most festenek, úgyhogy r ...
Kedvencek